Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ITT az új oldalam, mostantól az frissül, tessék átszokni nagy szeretettel:

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

http://dewsy.blogspot.com/

 

 

A nap vicce

MAGAMRÓL:

De sok minden van, amit le tudok írni magamról. Azt hiszem bele is kezdek, mert hosszú lesz a lista. Jobb helyeken nem szoktak Martin Werbenjägermencsenzennek hívni. Becsületes nevem Kiskurucz, szigorúan egybeírva. Sok mindent utálok ebben az Életben, ezek között előkelő helyet foglal el az egyik 172E jelű busz középső ajtaja, mert fülsértő zajjal csukódik. Viszont sok mindent szeretek is ebben az Életben, pl.: egy másik 172E járat középső ajtaja, mert az olyan kedvesen, halkan mozog, mintha a másik helyében is szégyellné magát.

 

Van egy csomó testi fogyatékosságom, de már elhatároztam, hogy pótlom. Éppen ezért tervbe vettem egy második gyomor és egy harmadik agy kifejlesztését is. Zavarba ejtően ugyanannyi fülem van, mint szemem. Ezt még elviselném, de aztán kiderült, hogy orllukam is pont annyi van. Ez már összesen hat, és azt bárki beláthatja, hogy. Látom, hogy sok hajam van, kivéve ahol kopaszodom, tehát ennek részlegesen nagyon örülök. Viszon sem a hátam közepét nem láttam még soha, sem a hasnyálmirigyemet, így egyenlőre élek a gyanúperrel, hogy ilyenjeim nincsenek is. Minden másal rendben el tudok számolni.

 

Egyébként túl a testiségeken. Még nem én írtam Shakespeare: Rómeó és Júlia című művét. És bár tudok ilyen hangot kiadni, hogy: Tararararara!, mégsem vagyok légkalapács. Ha kétszer annyi önbizalmam lenne, mint most, akkor több önbizalmam lenne, mint most. Egyébként meg ha így csinálok az arcommal... Így, látod?... Akkor pont úgy nézek ki, mint Angelina Jolie. Érezd magad kiváltságosnak, mert ezt még nem sok embernek mutattam meg. Amúgy az a bunkó Barack Obama még mindig nem hívott vissza, pedig már mikor megígérte! Na majd jól megszellőztetem a sajtónak azt a fotót, ami vele közösen készült, elég kompromittáló helyzetben. Szerencsére én nem vagyok felismerhető, mert akkor is az Angelina-arcomat csináltam. Hühű, micsoda balhé lesz! Egyébként szeretem a csemegeuborkát, szinte mindennel. Szintén szeretem a csokit is, szinte mindennel. Sorsom tragikumának ars poetikája, hogy ezt a kettőt együtt viszont nem szeretem. Szeretem a meleget, pl.: nyár, termálfürdő de a melegeket viszont nem szeretem, pl.: Alföldi Róbert. Életcélom, hogy megtaláljam az életcélomat, tehát nagyon fogok örülni, amikor rájövök, hogy mit akarok, mert azt akarom. Továbbá akarok még egy vaniliás pudingot is, de jelenleg (matekórán) mindkettőnek vajmi kevés reális lehetőségét látom, drasztikus beavatkozás nélkül. Nem szoktam a mondanivalómat szmájlikkal teletűzdelni, csak itt ott szúrok be egyet, pl.: :-). Kellemetlenül érzem magam részeg emberek közt zajos diszkókban, valamint gonosz zseni által fogvatartva, kötélen függve egy vulkánnyi izzó láva fölött. Szerencsére ebből csak az egyiket tapasztaltam (még). Kellemesen érzem magam egy kád meleg vízben hideg limonádéval egy jó könyv társaságában, valamint a nászéjszakámon is. Itt viszont sajnos, hogy csak az egyiket tapasztaltam (még). Na most már minden titkomat ismered, kivéve azt, hogy zöld. A francba, ezt is kikotyogtam! Most már tényleg nincs titkom. Nem hiszed? Na modj egy titkomat! Na ugye, hogy nincs. A klasszikus orosz mese befejezésével búcsúzom: Aki nem hiszi, annak utánajárunk...

 

DEWSY a nevem, fonetikus kiejtése: Gyuszi.

 Magyarázat:

DEW-az angol Dew: harmat szóból, aminek a kiejtése GYU

S-angol betű, kiejtése: SZ

Y-szintén angol: I

No remélem így érthetőbb lett.

Ímélcímem: dewsyy@gmail.com  Várom a üziket.

 

 

Új oldal!!!

2011.03.03

Itt az új honlap ami blog címe....

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0

jön?

2011.01.23

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: agymenés-ÉLETEM | Hozzászólások: 0

Jön... (előzetes)

2011.01.11

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: agymenés-ÉLETEM | Hozzászólások: 1

Jön a CES, így fog kinézni 2011

2011.01.06

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: tech | Hozzászólások: 0

Nasa top 32 fotó - Vörösiszap

2010.12.31

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Ajánlások | Hozzászólások: 0

Gyerekvers

2010.12.11

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Versek | Hozzászólások: 2

Bejelentették a Chrome OS-t

2010.12.08

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: tech | Hozzászólások: 0

Gyors körkép: Android 2.3, SE z1, Nexus S, valamint Teljes értékű WoW

2010.12.06

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: tech | Hozzászólások: 0

Vers versmondó versenyre v.2

2010.12.02

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Versek | Hozzászólások: 1

Pszicho beadandó...

2010.11.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: agymenés-ÉLETEM | Hozzászólások: 1